Hosok
- From: Gabor Soos <ga.soos@xxxxxxxxxxxx>
- To: "Czencz, Gabor" <gczencz@xxxxxxxxxxxxxxxxxxx>, Csizmazia, Miklós (privat) <mcsizmaz@xxxxxxxxxx>, "Csonka, Imre" <csonkaimre@xxxxxxxxxx>, "Gombor, Gabor" <ggombor@xxxxxxx>, "Gyorffy, Zoltan" <Zoltan.GYOERFFY@xxxxxxxx>, "Hegyi, Annamaria (Rabalux)" <annamaria.hegyi@xxxxxxxxxx>, "Horvath, Andras" <direct.ingatlan@xxxxxxxxxx>, "Kalmar, Andras" <akalmar@xxxxxxxxxxxxx>, "Martonfalvi, Hajnalka" <martonfalvih@xxxxxxxxxx>, "Polyak, Zoltan" <polyakz@xxxxxxxxxxx>, "Scherfel, Robert" <rob68@xxxxxxxxxxxxxxx>, "Somogyvari, Vince" <vince.somogyvari@xxxxxxxxxxxxxxxxxx>, "Szabo, Istvan" <Istvan.Szabo@xxxxxxxxxxx>, "Takacs, Peter" <metrinwest@xxxxxxxxxx>, Brooklyn <brooklyn@xxxxxxxxxxxxx>
- Date: Thu, 12 Aug 2004 23:14:35 +0200
Hát igen! Itt a nagy igazság!!!!!!!!!!
Ma olvastam, hogy akik a 80-as évek elott születtek, azok valódi Hosök,
olyasféle igazi hollywoodi mindent túlélo fenegyerekek. De tényleg!
Gondolj csak bele, 1980 elott születettek, azaz MI, kész csoda, hogy életben
maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sot még biztonsági
öv se nagyon, viszont bizton tudhattuk, hogy a gyerekágyak festékében akadt
boven ólom. A gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak,
nem volt semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókokok és ajtók sem
voltak felszerelve biztonsági nyitóval, és mikor bicajozni mentünk, nemhogy
könyökvédonk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem. Azért az nem
volt semmi.
Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az
ásványvíz. Én speciel sokáig kevertem a szódavízzel. Azt hittem az ugyanaz.
Szúr-szúr. Semmi különbség a ketto között, miért pazaroljak hát rá külön
szót.
Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki.
Egész nap kint voltunk, a szüleink pedig csak sejtették, hogy élünk és
megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy mobil.
Pláne nekünk! Nyáron a derékig éro fuben és közeli kiserdokben játszottunk,
mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk mi az
a pollen, és a parlagfurol azt hittük, hogy a sárkányfu egyenesági rokona.
Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán
betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszeruen mi voltunk a
hibásak. Sot! Ha az erosebb elgyepálta unalmában a kisebbet és gyengébbet,
az is rendben volt. Ez így muködött, és a szüleink nem nagyon szóltak bele
ebbe sem. (- Kisfiam, bemegyek az iskolába, az nem lehet, hogy téged
mindenki Rambonak csúfol / - Hagyd csak anya, ez az én háborúm!)
Étkezési szokásaink Schubert Norbi mércéjével mérve nap mint nap
tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy mcdonaldson edzodött
átlagos amerikai elhízott kisgyerek is helybol nyomna egy hátraszaltót
attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk a zsíroskenyérre, a
kolbászra, a disznósajtra (ki tudja mit tettek bele), az iskolai menzára (ki
tudja mit NEM tettek bele) és mégis itt vagyunk. A kakaóban nem volt A,B,C,D
és E vitamin, viszont "bedeko"-nak hívták és már ez is elég volt a
boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk, ami hírbol sem ismerte az
édesítoszert, viszont tömény cukorból készült. A limonádét még magunknak
kevertük és mosatlanul ettük a fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt, a WC
pereme alatt pedig a baktériumok ezreinek a koloniái telepedtek meg a még
háborítatlan nyugalomban, a preDomestos korban.
Volt néhány barát, aki már ismert olyat, akinek videója volt, vagy esetleg
spectruma (az valami számítógép vót), de szó sem volt Playstationról,
Nintendóról, X-Boxról, Videójátékról, 64 tévécstornáról, muholdról és
kábeltévérol, filmekrol, DVD-rol, Surround Soundról, internetrol,
Fitness-Club kártyáról vagy mobiltelefonról. Kicsit le is maradtunk,
bevallom már háromszor vettem ki egyik kedvenc filmem DVD-n a tékából, de
még nem nagyon sikerült lejátszanom. Mindig lengyelül indul el, én meg egy
negyedóráig nézem, aztán inkább visszaviszem.
Viszont voltak barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a
focipályán vagy a pinpongasztaloknál, vagy ha mégse, akkor egyszeruen
becsengettünk hozzájuk és beengedtek. Nem kellet megkérdezni a szüloket.
Sem a miénket, sem az övéket! Nem vittek és nem hoztak a szülok...
Mégis itt vagyunk.
Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán
fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis itt
vagyunk. Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig begyógyult.
Focizni is csak az állhatott be, aki tudott. Akkor még volt egy iratlan
szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is: azt csináld, amihez értesz.
Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta rendesen kirúgni az
ellenfél bokáját, az csak csalódottan nézhette a játékot a rácson túlról,
vagy odébb állhatott, és más játékot, más játszótársakat kereshetett
magának.
A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak egyszeruen megéltük.
Boldogan szaladtunk végig az utcán az elso csók után, úgy, mintha már
sohasem akarnánk megállni. Nekünk a szexhez nem kellett pornófilm és
szexújság, de még szálloda sem. Akkor és ott csináltuk, ahol lehetoség volt
rá, és ha valamit rosszul csináltunk, vállaltuk a következményeket, és újra
probálkoztunk. Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le egy késsel és nem
pereltük be, és nem sírtunk otthon a szüloknek. Sot! Ha lehet el se mondtuk.
Ismertük a törvényt, és ha vétkeztünk, szüleink nem álltak mellénk.
Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a kötelesség, a buntudat, a
jóérzés, a feleloség. Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét. Ezek voltunk
mi.
Hosök?
Talán.
Hosei egy letunt kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül mosolyognak.
===8<===========End of original message text===========
--
Udv
Soska
Other related posts:
